Kreatív csempedarabolás, művészeknek
Ültem a Costában, és már a sorban állásnál fura volt, hogy a hely tele volt magyarokkal - de legalábbis olyan volt az arány, mint az Andrássy úti kávézóban. Sports Directből öltözködő melósok beszélgettek magyarul az asztaloknál, előttem a sorban, a bejárat előtt bagózva. Mire elásítoztam a tejeskávémat az egyetlen szabad asztalhoz a helyen, az is tiszta lett, hogy miért. Egy hátsó asztalnál ott ücsörgött egy szálkás öltönyös figura meg egy kiskosztümös, középkorú nő, előttük egy kis cetli az asztalon: "Burkoló".
Interjúztattak.
A szomszéd asztalnál találtam egy talaplatnyi helyet, és amire belezúgott a cukor a kávémba, komolyan küzdenem kellett a mosolygás ellen, amint a pénteki melótól még meszes-festékes-malteros körmű majsztereknek sorban ilyesmi kérdéseket tettek fel.
"Mondd el három jó és három rossz tulajdonságodat!"
"Hogy vizualizálod magad öt év múlva?"
"Mit tartasz pozitívnak és negatívnak a mostani munkádban?"
Eléggé hamar nyilvánvaló lett, hogy az asztal egyik oldalán egyáltalán nem értenek a burkoláshoz, a majszterjelöltek pedig köpni-nyelni nem tudtak a legrosszabb HR-interjús kérdések özönében. Néha azért próbálták lehozni a földre a dolgot, változó sikerrel.
- És mit csinálsz, ha egyik reggel kimész az ügyfélhez (!), és nincs nálad a... hmm... mondjuk, a csempevágó. Mit csinálsz? Hogy oldod meg a helyzetet?
- Hát, a vágó az mindig a kocsiban van, azt ki se vesszük meló után, me' fontos. Anélkül nem tudunk dolgozni. Vagy otthagyjuk a megrendelőnél, ha másnap is megyünk és nem lopja el.
- Jó, de tegyük fel, hogy most kimész és nincs nálad. Mit csinálsz?
- Elküldöm érte a Janit, mert vágó nélkül nem tudunk dolgozni.
- Tegyük fel, hogy egyedül vagy.
- Egyedül nem megyek ki melóra, ketten dolgozunk tizenöt éve a Janival.
- Jó, tegyük fel, hogy nincs nálad a vágó, és el se tud menni érte a Jani, mert mondjuk nincs veled. Mit tennél ilyen helyzetben?
A majszter kezdte megérteni, hogy mire akarnak kilyukadni.
- Tehát kimegyek munkára szerszámok és a segédem nélkül? Ez most komolyan kérdezik?
Szünet.
- Igazából azt szeretnénk felmérni, hogy mennyire vagy találékony. Mondjuk, hogy nincs nálad csempevágó és csempézni kell. Hogy lássuk, hogy oldod meg a problémákat. - szólt közbe a nő.
- Vágó nélkül nem tudunk csempét darabolni, darabolt csempe nélkül nem burkolunk. Ilyen egyszerű.
- Jó, de tegyük fel, hogy ez most élet-halál kérdése, hogy befejezd a munkát.
A majszterben érthető módon kezdett felmenni a pumpa.
- Vágó nélkül nem tudunk csempét meg járólapot darabolni, legfeljebb a megrendelővel együtt tudunk kint bagózni az erkélyen, ha ez van. De még egyszer: egyedül nem megyek munkára, se szerszámok nélkül. Ilyen nem fordul elő.
- Jó, de például hogy darabolsz csempét, ha nincs nálad a megfelelő szerszám? Biztosan van más mód is...
- Csempe darabolása csempevágó nélkül.
- Igen.
A majszternél itt szakadt el a cérna.
- Nézzék, a csempe darabolására megvan a célszerszám, a csempevágó. A nevében is benne van, hogy csempe darabolására van, más nem nagyon jó csempevágásra. A csavarbehajtóval csavart hajtunk be, a fúróval fúrunk, a csempevágóval meg csempét darabolunk. A szerszámokat egy konkrét feladatra találták ki, másra nem jók, másra ott van a másik szerszám. Meg lehet próbálni a széjjeláztatott csempét fűrészelni meg törögetni, de lepattog a zománc és ronda csipkés lesz a széle. Mondom, megvan rá a célszerszám, és ez a csempevágó. Ha nincs, akkor nem vágunk csempét, mert csak pazaroljuk az anyagot, a megrendelő meg ennek nem örül. De most nem értem, hogy mi értelme van ennek az egésznek, hogy azt akarják tudni, hogy darabolok a vágó nélkül. Itt van nálam pár fénykép az eddigi munkáimról, azokat meg tudom mutatni, ha érdekli magukat.
Itt megköszönték a kollégának az idejét és a részvételt, és jött a következő, akin pont ugyanezt a kérdéssort nyomták végig. Komolyan kíváncsi vagyok arra, hogy felveszik-e az első próbálkozót, aki mondjuk csípőfogóval vagy fúrószárral akar csempét darabolni.
Eddig 9 komment érkezett
(
)
-
1. Holnap
2011. 07. 23. 13:22 -
2. ys
2011. 07. 23. 13:56@Holnap: A tejeskávé mögé bújtam. :)
-
3. denemigen
2011. 07. 23. 17:19"Komolyan kíváncsi vagyok arra, hogy felveszik-e az első próbálkozót, aki mondjuk csípőfogóval vagy fúrószárral akar csempét darabolni."
akkor meg is érdemlik a hülyék. fogyatékosok.
-
4. foldip
2011. 07. 24. 13:02Kis magyar valóság itt a messzi nyugaton :) Ha ez a Harringay/Haringey shopping centre, ott interjúzás nélkül is hozunk 2/3os többséget néha.
-
5. ys
2011. 07. 24. 13:28@foldip: Az az, egy pár hete van pl. újra egy magyar srác a Costában. :)
-
6. Taxina
2011. 07. 25. 10:47humánipari betanított munkások voltak az interjúztatók, nem? :-)
-
7. Kustos Balázs
2011. 07. 27. 23:52sziasztok
Amit itt leirtál az történt meg velem is, ugyan ott, ugyan ezekkel. Az is lehet hogy pont aznap.
egy kicsit en is furcsaltam a kerdeseket amiket feltettek, :Mit csinálok akkor ha elfogy a ragasztó. erre jott hogy nincs bolt ahol vehetnék, és nincs sehol ahol be lehetne szerezni. mit csinálok? lol:D
-meg miyen markaju szerszammal dolgoztam eddig. ezt nem ertettem hogy ennek mi koze az allashoz.
-
8. zelka
2011. 07. 29. 22:53hadd legyek őszinte: most egy órán keresztül ezen fogok még mosolyogni, miután könnyesre nevettem magam... :DD
amúgy meg jó benézni ide újra és újra... :)
-
9. R.
2011. 08. 02. 16:17ez most komolyan fájt:)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Ez most komoly? :)
Azt még elárulnád, hogy hogyan bírtad ezt ki hangos nevetés nélkül?
Köszönöm neked a kora délutáni nevetést, ez a post nagyon ott van!